bgtoll

Vintage életérzés na meg a tavasz enyhe fuvallata

Sokan kívántuk és megkaptuk. Pár napig néhány órára tavaszt élvezhettünk a télben. Volt öröm nagyon, mert a tervezett fotózásunk előtti napon még mindent elfedett a köd, de a napsugarak a kellő időpontban előbukkantak.

Pont úgy éreztem, hogy pár lépés csak és itt a madárcsicsergős március.

Most, hogy a fejekben már elhangzott a "jaj de szép ez a szoknya!" mondat, megosztom a lelőhelyét. Nemrégiben megnyílt Budapest belvárosában a La Robe üzlet, ami tulajdonképpen egy kölcsönző szebbnél szebb ruhákkal. A legjobb az egészben, hogy bármelyik napra, bármilyen hangulathoz, adott eseményre vagy csak magunkat meglepve kikölcsönözhetőek a darabok mint például ez a csodás Max&CO pliszírozott szoknya. Elérhető áron, az eredeti töredékéért.

Imádtam ahogy életre kelt rajtam mozgás közben. Míg első gondolatom a '70-es évek stílusában magamra öltött ing/nyakkendő kombináció volt, az árnyékos utcában jól eső kabátkával már szinte a '40-es években éreztem magam.

A kockakövön tűsarokban hétköznapi nőnek némileg kihívás hibátlanul járni, de ebben a szettben egyenesen elvárás.

A vintage hangulatot megidézve előkerült a műszőrme sálam, ami további teret engedett az időutazásnak.

Abban bizonyosan egyetértünk, hogy a negyvenes évek díváinak távolba meredését még igen csak gyakorolnom kellene - már ha ez feladat lenne a jövőre nézve -, de ez a szett harmoniájából szerencsére nem vesz el.

Tud valaki jobb elfoglaltságot mint a Bazilika napsütötte lépcsőin futkosni egy átlagos délutánon néhány ezer forintért kölcsön vehető Max&CO szoknyában?

Na ugye! Erről beszélek :-)

A szokásos bíztatáson kívül, miszerint éljünk meg minden napot alkalomként és fordítsunk - hol több, hol még több - figyelmet arra, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, női olvasóim mai bátorítása így hangzik: aki még nem tette, látogasson el a La Robe-ba!

Az újraértelmezett évtizedekhez - és az olvasáshoz háttérzenének - ajánlom az ebben a szellemben készült feldolgozást.

Kellemes tavaszvárást!

bg.

facebook: https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/

instagram: https://www.instagram.com/balla.gabi/

Fotók: Photography by Perle - http://www.byperle.com/

Szett:

Szoknya: Max&CO - kölcsönözhető La Robe üzlet - http://larobe.hu/

Műszörme sál: Dress Up; Kalap: C&A; Cipő: Sebastiano;

Blézer: Reserved; Ing: Zara; Nyakkendő: F&F;

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A Piros télen sem tilos

Eljött! A mai volt az utolsó januári nap. Kicsit szmogos, kicsit ónos esős, de a miénk. Miközben a jégpáncél borította utcákon a figyelem nagyjából addig terjed, hogy épségben érjük el a célt - de legalább is egy átmeneti biztos pontot -, a fejekben a napsütés hiánya kezd elhatalmasodni. Na ebből az állapotból mozdultam el a heti piros-kék összeállításaimmal.

Lelkes hétkezdéshez rögtön itt a business casual nadrágos összeállítás enyhe katonás beütéssel. Igen, már csak röpke két hónap és tavasz, addig is a kis piros cipő egyelőre beltéri viseletre ajánlott.

Bohém keddre, amikor is nagyon vágyunk a nyárra, jól jöhet egy könnyed ruha vastag harisnyával és jó meleg pulcsival. Ebben a kabát-kalap összeállításban még durván ködös reggeleken is kis eséllyel lehet észrevétlen maradni.

Állítólag a szerdát még a hétfőnél is többen viselik nehezen. Ha bárki így érezné, azon - na meg úgy általában - sokat segíthet a komfortérzet. A sportcipő lazaságát a ceruzaszoknya nőiessége egyenlítheti. A - papucs orrán helyett sapkán - pamutbojt kifejezetten hangulatjavításra hivatott.

Mindenki megnyugtatására összeállítottam az e heti tüllszoknyás szettet. A korábbi bomber balerina ma kapott egy kevés maszkulin beütést az apró piros pettyes csokornyakkendővel. Az élénk piros harisnyával máris trendi figyelemfelhívás az unalom ellen.

Íme a kihagyhatatlan piros plüss mellény. Elegáns öltözékhez is kiváló lenne, de farmerhez futkosni, vagy engedékeny pénteki jeans day-hez szintén jól passzol. Az óriás sál a szokásos funkcionalitáson túl jó szolgálatot tesz hirtelen hóesésben frizura megőrzéshez is.

Nos, zord időben is van vészkijárat a ködös, beszürkült - netán beszűkült -  hétköznapokon. Túl távol, vagy elég közel, biztos ami biztos, keressünk valami pirosat!

Izzó februári napokat!

bg.

https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/?ref=bookmarks

https://www.instagram.com/balla.gabi/

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vigyél el, vagy gyere velem, de induljunk!

Akár egy soha véget nem érő hétfő, olyan a január. Minden körülmény ellenére próbálom mégis megtalálni a szépségét a télnek, a szürke hétköznapoknak, a fagynak és a jégnek.

Gondoltam, ha már az előbbi jelzők és színek jutnak eszembe aktuálisan, legyen egy öltözet ami ugyan pont szürke és fehér és fagyos, de mégis kellemes. Ráadásul egyből kettő, kis fantáziával.

Magamra kaptam hát a korábban emlegetett szürke, puha mellény-pelerinemet, ami plusz rétegként és látványként is igen jól funkcionált. A fehér kabátot pár éve már, hogy megleltem, egy kis frissítés még jól is esett hozzá. 

A fehér ceruza szoknyával és kedvenc garbóim szürke példányával elő is állt a félelegáns, hétköznapi viselet. Kiegészítőkkel.

Találtunk színeket is, amit a tavaszt már nagyon váróknak hoztam (na és mert ez is egy kedvenc "ne ráncold a homlokod!" fotó).

Gyors igazítás a jégzajlástól szép Duna partján a csodás fővárosi háttérrel...

...és már jöhetett is a lazább változat.

Ami repkedő mínuszokban, hosszabb szabadban tartózkodás esetén nem árthat, az még egy réteg pulóver, vastagabb kesztyű...

...sapka és lapos talpú, bundás cipő. Vitathatatlanul formásabb a vádli a magas sarokban, de ha hóban gázolásról van szó, meggyőzhető vagyok. 

Nem hiába, a nevetős kedvem is egyből visszatért.

Ráadásként, a lazább - a szakmaiság kedvéért smart casual - szetthez magammal vittem egy igazán vastag műszörme sapit, amivel akár már hosszabb útnak is nekivághattam volna.

Na de sokszor pusztán a gondolat is elég, hogy messze kerüljünk onnan, ahol épp vagyunk. Így aztán egy bő óra nekem is elegendő volt a felüdüléshez, majd a forró tea a felengedéshez.

Olykor frissülést hozhat egy rövid séta a hóban, de ha netán hosszabb útkeresésbe fognánk, előtte feltétlenül nézzünk szét - legalább a gardróbunkban.

Az útnak induláshoz kedvcsinálóként jöjjön Sophie Maurin és Jamie Cullum duettje.

Fagyosan szép napokat!

bg.

Fotók: Sterl István

https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/?ref=bookmarks

https://www.instagram.com/balla.gabi/

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Fázom, gyorsan ölelj meg! azaz "Ha a kedved éppen" rovat

Volt egyszer egy tantárgy a Budapesti Divatiskolában, aminek keretei között divat magazint kellett összeállítanunk. A többi közt készült egy ú.n. "ha a" rovat. Nekem akkor a napi hangulat ugrott be, ami sokszor meghatározza, mit is kapunk magunkra, vagy épp tervezzük meg aprólékosan aznapi visletetünket.

A múlt héten megfogadott ruhavásárlás stop ihlette gardrób feltá(ú)rást a mai nappal hivatalosan is elkezdtem. Na nem mintha egy hétig ruha nélkül mozogtam volna - ha másra nem is, tekintettel a zord télre mindig felöltöztem -, de ma kifejezetten keresgéltem. Elsőnek a ruhaként és tunikaként egyaránt hordható pulcsit kaptam fel, aminek saját masniját külön kedvelem. A lovat megzabolázni próbáló alakkal teli ingem is egy kedves darab és kész is volt a bevezető elven alkotott "kényelmes hétfő" kedvű szett.

Előbbi tunikáról eszembe jutott egy korábban válogatott, ám csajosabb összeállítás. A durva mínuszokban viselt, extra vastag pulcsiruha a "fázom, gyorsan ölelj meg!" kedvű szett elnevezést kapta.

Ha télen sem szeretnénk a fekete kabátos tömeget erősíteni és kis szerencsével még egy enyhébb napot is kifogunk - ami máris indokolttá teszi a kis cipőt - íme a "pörögj velem" kedvű szett.

Állítólag a mai az év legszomorúbb napja (legalább gyorsan túlleszünk rajta); a karácsony szelleme elillant, tél is van és amúgy is. Na úgy tűnik, ez rám szerencsére nem hatott. Inkább kerültem romantikus hangulatba - elnézve a masnis, pörgős, nőies szetteket - mint melankóliába. Egy kevés rózsaszín bármelyik téli napon jól jöhet akár hangulat fokozóként és kész is a "bomberes balerinás" kedvű összeállítás.

Ha már úgyis ott figyel egy rakás fekete darab a szekrényben - hiszen tél is van és amúgy is - tegyünk hozzá például világos kéket és ha akad, kombináljuk a tyúklábmintákat. Az eredmény a "jeges" kedvű szett, ami jó esetben nem párosul fagyos hangulattal.

Tegyük fel, hogy kedvünk a letisztult, konzervatív öltözék felé hajlik némi Chanel ihletéssel. Ehhez igazodik a mai utolsó, "Coco örök" kedvű szett.

Előfordulhat - bár nehezen érthető -, hogy valakit nem hoz lázba a mindennapi öltözék változatossága, nos annak különösen, de téli, bánatos napokra mindenkinek ajánlom kedélyjavítóként Caro Emeraldot.

Téli búskomorságot villámgyorsan elkerülő napokat!

bg.

Kezdő fotó: http://www.byperle.com/

https://www.instagram.com/balla.gabi/

https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Metálos tudatosság

Miközben kint tombol a tél és felesleges ruháinkat különösen van hová vinni, felötlött bennem a gondolat: mi lenne, ha magam is belekezdenék egy olyasfajta tudatos projektbe, amiről egyre több fórumon olvasni. A felhalmozás helyetti ésszerű vásárlás működik egy ideje, nagyjából a stylist képzésemmel érett be a folyamat 2 évvel ezelőtt.

Már nem fog el az érzés egy látványosan berendezett pláza üzletben, hogy "jajjsemmimsincs! mennyimindenkellinnen!" Néhány hirtelen impulzust kivéve - ezeket nyilván kihagyhatatlan darabok generálták - előre eldöntöttem, mire van szükségem és célirányosan kerestem azt. Nem mondom, hogy teljesen elvetettem volna a fast fashion darabokat, de a silány minőség alacsony áron sem hoz lázba. A tavalyi év hozadéka pedig, hogy nyitottam a magyar tervezők megfizethető ruhái felé.

Vissza a jelenbe: hidegben imádom a közepesen vastag garbókat. Az egyszerű esztétikusságon kívül úgy érzem, leszigeteli a fázós alkatomat. Van is néhány hasonló darabom egy erre jól bevált üzletből.

Na de mi van a kis projektemmel? A fogadalom - a tudatosság jegyében - 3 hónap ruhavásárlás böjt. "Húúú, kemény a csaj!" hangozhat most néhány fejben, de magamat ismerve némileg kihívás lesz.

Előtérbe kerülhetnek viszont a fentihez hasonló kombinálások: hidegben barátaink a rétegek - mennyire nem értettem ezt az elméletet 30 éves korom előtt -, farmerdzseki bármikor jó egynek, rá a - szigorúan - műszőrme mellény. Tiszta '70-es évek a pliszírozott bársonyszoknyával, cserébe nem unalmas.

Mínusz 10-ben mondjuk elkel még néhány réteg, erre kiváló lesz a tél elején beszerzett puha, hosszú mellényem, amit pulcsira, kardigánra, bőrdzsekire - akár ebben a sorrendben - fel lehet kapni (és "kocsiba be, ablakot le", ja, most nem az az évszak van). Ez már itt a 80as évek érzet.

A gardróbomat rendszeresen átnézem és a megkímélt, de már megunt ruháimat rendszerint elajándékozom. Próbálkoztunk egyik barátnőmmel közösségi gardróbvásárral is, de azon kívül, hogy szórakoztató volt és közben nagyjából szétfagytunk, a kínálat nagy része megmaradt. Na akkor dőlt el, hogy inkább az ajándék.

Vannak azonban évek óta őrzött darabjaim. Nagy kár, hogy a tároló kapacitás és a (társas)tűrőképesség miatt nem minden maradhat meg, de itt van például ez a közel 10 éves blézer, ami körülbelül 5 éve arra várt, hogy újra trendinek ítéljem. Most kis ráncfelvarrással eljött az ideje.

Nos nagy reményekkel állok hát a következő három hónap elébe, mikor is feltúrom a gardróbom minden zugát. Lehet, hogy ajándékokat találok, de reményeim szerint több használható, netán újragondolható szettet, amit majd jól megosztok itt, hátha más is kedvet kap a takarékos, ám kreatív évkezdethez.

Na és ha már retroval indultam, a végére szóljon egy kedvenc a Charlie angyalai ráncfelvarrott verziójából.

Tudatosan stílusos napokat!

bg.

https://www.instagram.com/balla.gabi/

https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Visszatekintés, előretervezés bla-bla-bla

Visszatekintés, évkezdet. Összegzés, tervezés. Akarva, akaratlanul számot vetünk és fogadalmakat teszünk, ha más nem, kimondatlanul, magunknak.  A Dzsungel könyvében elhangzottak szerint például csak a múlton érdemes töprengeni. Na ezzel pont nem értek egyet: magunkkal visszük, bennünk él, tanulunk belőle (vagy nem) és megyünk tovább. Az időt megállítani nem tudjuk, jó esetben fej-fej mellett haladunk vele.

Tegye fel a kezét, aki sosem szőtt még újévi terveket január elején! Azt most hagyjuk figyelmen kívül, ezekből hány esett áldozatául a csendes lemondásnak, vagy veszett csupán a feledés homályába. Nyilván a sikeres megvalósításhoz nem sok köze van a naptárnak, sokkal inkább rajtunk múlik; na jó, kicsit a szerencsén és azon, milyen lapot dob elénk az élet.

Na de ha már ott a kezünkben a lehetőség, kizárólag rajtunk múlik, mit is kezdünk vele.

Új dolgokat tanulunk, vagy épp kiteljesedünk valami régiben. Nyitunk új ismeretségek felé, esetleg elmélyülünk a meglévőkben. Életre szóló élményeket szerzünk, netán egyszerűen kiélvezzük a pillanatnyi örömöt dacolva - akár - a következményekkel.

Bárhogy is, 2017-re kívánom, lássuk meg a mindennapok szépségét, éljük meg az apró örömöket is, nevessünk sokat és élvezzük, hogy tervezhetünk, álmodhatunk és emlékezhetünk!

A tavalyi év egyik emlékezetes öltöztetéséről készült werkfilmjét ajánlom minden varázslatos tervet szövő olvasónak (na jó, a többieknek is, hátha kedvet kapnak).

Fotók: Photography by Perle - Halmai Gyöngyi

http://www.byperle.com/

Styling: Balla Gabi

Modell: Molnár Zoltán

Werkfilm: Sterl István

Helyszín: Terem 22 Stúdió

Jelmez inspiráció: Sherlock Holmes - Robert Downey Jr.

BÚÉK!

bg.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Csendes Éj előtti pörgős napok...avagy ez a nő még most is csak blogol?!

Kinézek az ablakon és minden csendes. Akár egy átlagos szombat reggelen. A hóval nem vagyok nagy barátságban, kivéve karácsonykor. Azonban úgy tűnik, megint bedurcult és idén sem kapunk belőle. Kint viszont vár a cuki kis fenyőfánk, ami idén fehér díszeket kap (csak azért is fehér karácsony!).

Na de, a mai bejegyzést tulajdonképpen a karácsonyi sürgés-forgás-bevásárlás-sütés-főzés-eszméletvesztés ihlette. Nem hazuttolva meg magam ilyenkor sem, most is némileg csak kedvtelésből álltam neki már tegnap este a készülődésnek a konyhában. Nem is én lennék, ha a végén, biztos ami biztos, nem kapkodhatnék még valamivel.

Na de mielőtt a datolya lopkodásra kitérnék...

...véletlenül sem maradnék le a karácsonyi készülődéses outfit ötletelésről.

Van ez a tüll szoknya dolog, és adottak hozzá a hétköznapok. Nálam jól működnek együtt. Bevásárláshoz is jól jött a sportcipős változat (külvárosi üzlet, fiatal srácok: "én már nem lepődöm meg semmin, b...g, csak éhes vagyok!)

Imádom a magas sarkú cipőket, de amikor "nem kaptam gombát, megnézed még a másik üzletben?", vagy óóó, a kocsimat is le akartam mosatni és "vizes, csúszós felület kérem vigyázzanak!" esetekben bárki hálás lehet a kényelmes sportcipőért. Na de nekem ne mondja senki, hogy ne vegyek fel színes harisnyát!

Hoztam még egy farmeres szettet is, hiszen azt oly kézenfekvő magunkra kapni.

Na de igen, most már valóban van más dolgom is...

...még megosztom a nyers vegán datolyás narancsos golyók receptjét.

"Nyers vegán narancsos datolya golyók

Hozzávalók kb. 20-25 db-hoz:
– 1 bögre dió
– 1 bögre mandula
– 18-20 szem aszalt datolya (mérettől függ és attól, hogy mennyire szeretnénk édesre)
– 1 db narancs reszelt héja és 1/2 narancs kifacsart leve
– 2-3 csepp narancsolaj (opcionális)
– 2 evőkanál kakaóbabtöret (opcionális)
– 2 evőkanál kendermagpor
– csipet só
Tegyük robotgépbe a diót és a mandulát és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot)." (zizikalandjai.com)

Ez a desszert biztosan segít akkor, ha valaki csak kapni szeretne egy vizilovat, és - hozzám hasonlóan - nem aként megélni a karácsonyt.

Kinézek az ablakon ééés havazik!

Kellemes, stílusos készülődéseket!

bg.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Megfelelő karácsony

December 18. Még 6 nap karácsonyig - futna a sor a képernyő alján, ha most egy filmet néznénk. Nem, ez nem egy újabb "húúúmárhetekótaakarácsonyrakészülök!" post annak ellenére, hogy szeretem a karácsonyt. Évek során azonban a ráhangolódás egyre nehezebb. Vélhetően ez kizárólag rajtam múlik, ezért ma erőt is vettem és igyekeztem magam hangulatba hozni.

Az utcát és az üzleteket (nem épp ajándékvásárlás céljával) járva hetek óta a szokásos, részben tanácstalan, részben fanatikus tömeg jött szembe. Ekkor ötlött fel bennem a fentihez hasonló gondolat, miszerint idén karácsonykor a véleményemet adom ajándék helyett mindenkinek.

Tegnap egy kedves, újdonsült ismerősömmel - a megújulási folyamat kezdeteként - jártunk körbe célirányosan néhány boltot. Mindeközben, a tömegben, hálás voltam, amiért a családban már évek óta bevezettük, hogy ajándékot kizárólag a gyerekek kapjanak és nekünk, felnőtteknek az együtt töltött idő kerül a masni és a fa alá. Az idő, amiből általában kevés jut mindenkinek és főleg egymásra.

Létezik egy elmélet, miszerint mindannyiunknak megvan a maga szeretetnyelve. A teljesség igénye nélkül az érintéstől az együtt töltött időn át az ajándékokig. Nálam - a fentiekből nyilván egyértelmű - az ajándékozás nem szorosan a szeretet jele. Így könnyű, igaz?

Na de azt gondolom, nem vagyok ezzel egyedül, viszont valamilyen okból ennek ellenére többen mégis próbálnak megfelelni. Valaminek. Elvárás, szokás, saját maga által generált kényszer? Gondolván, ez segít az elszúrt emberi kapcsolatokon és majd a megajándékozott attól lesz boldog(abb)? Ideig-óráig lehet (és ha az ő szeretetnyelve az ajándék).

Egy elképzelt világban, ahol mindenki reálisan értékeli magát és nem az vezérli tetteit, hogy vajon megfelel-e vélt, vagy valós elvárásoknak, ahol a karácsony valóban a szeretet ünnepe, a szülők és a gyerekek elégedettek egymással és az egymás iránti tisztelet és elfogadás is jelen van. Ott nem lenne szükség a hetekig tartó, "jaj de neki még mit vegyek?!" ámokfutásra, és nem lennének kényszerűen megé(ü)lt karácsonyi ebédek, vacsorák.

Na de azzal indítottam, hogy igyekeztem magam hangulatban hozni, így aztán megnyugtatásképpen: nem az sült ki belőle, hogy Dunának megyek a végére. Ráhangolódás közben pusztán csak elkalandoztam és világmegváltás helyett csupán arra jutottam, mennyivel könnyebb lenne, ha mindenki szembe nézne az árnyaival,

Fotó: Halmai Gyöngyi

és elsőként saját magát lepné meg az önismeret nagyszerű hatalmával. Következő karácsonyra jöhetne például az elfogadás művészete és - mint minden mese végén - az igazi szeretet.

Ekkor aztán bárki elégedett mosollyal várhatná a karácsonyt, egy héttel előtte, ajándékok nélkül is.

Zárszóként és egyben hangolódáshoz szóljon a karácsony elmaradhatatlan filmes kellékéből kedvenc sötét lovagom, Billy Mack.

Megfeleléstől mentes, örömteli karácsonyra hangolódást mindenkinek!

bg.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


"Szőke a hajad, ne vegyél sárgát!"

Hangzott el a mondat a minap az egyik üzletben két barátnő között. Felkaptam a fejem, hogy vajon mit vehetett le az állványról, aki ezt az útmutatást kapta. Sajnálkozva láttam aztán, hogy hallgatva a baráti szóra - amit ugyan jó meghallani, de nem mindig muszáj magunkévá tenni - , remek lensárga, alkatának első pillantásra akár megfelelő formájú és méretű ruhadarabot tett vissza csalódottan a hölgy.  

Forrás: Pinterest

Pár napja a közösségi oldalon rákattintva egy rövid videóra, néhány percnyi tanácsadást néztem szín,- és formaválasztás kapcsán a téma szakértőjétől. Kétszer is végighallgattam, de mindkét esetben bosszantóan hangzottak a frázisok, mint például, hogy a fekete szín 35 év felett 7 évet öregít!

Hogy mi van?!

Fotó: Photography by Perle
Modell: Németh Péter
Styling: Balla Gabi

Pont hetet? Nem csak hármat, vagy esetleg ötöt? Nyilván szakértőnk nem férfiakra gondolt - hiszen őket az idő csak sármosabbá teszi - és biztosan nem akart általánosítani sem, de pont sikerült. Hasonlóan azzal az állítással is, miszerint 42 év felett nem hordunk színes harisnyát.

De nem ám! 41 és fél évesen még oké, de utána, vége.

Forrás Pinterest

Aki hallott már Iris Apfelről és főleg látta őt, annak a fenti szett még meglepően visszafogott. Bár lehet, hogy van az a kor, amikor már bármit lehet hordani? Kicsit magam is kezdek összezavarodni a szabályok között. Vélhetően ez a gond. Nem szeretem a keretek közé szorítást, nem is megy nekem tartósan.

Még egy megjegyzést hoztam magammal a videóból, miszerint a pelerin kizárólag az emberiség minimális százalékának áll jól, mégpedig a magas, modell alkatú nőknek. Nos. Jelentem, a magam 164 centijével én bizony hordok pelerint.

Lehet, hogy érdemes lenne kicsit magamba nézni és átgondolni mindezt,

de egyelőre megtartom.

Abban egyetértek, hogy vannak színek, amelyeket nem érdemes hordani típustól, alkattól függően. A haj, bőr,- és szemszín alapján léteznek sápasztó, fárasztó illetve energikus, kiemelő színek. Mindez próbával dönthető el igazán. Igen, a feketével vigyázni kell, mert ha valakinek világos a karaktere, elnyomhatja őt, illetve kialvatlan reggelen még rátesz egy lapáttal a karikás szemekre (bármennyire is tűnik egyszerűnek a "felkapok egy fekete felsőt, az mindenhez megy").

A saját karakteremhez a nagykönyv például sem a fenti pelerines camel, bézs színösszeállítást, sem az alábbi tört fehér pulóvert nem ajánlaná.

Az arcomhoz közel azonban hófehér inget csempésztem és nem éreztem aznap, hogy ördögtől való lett volna az összhatás. Na és a már emlegetett smink is besegített.

Kissé morcos hétfő reggelen a naturális összhatást feketével törtem meg (semmi sincs ok nélkül).

A kötött combfixről eszembe is jutott ismét a színes harisnya, mellyel kapcsolatban egyetértek, hogy csak megfontoltan, alkathoz és alkalomhoz illően, de nem kizártan bármelyik életkorban.

Kedves Olvasóim!

Mai javaslatom, hogy az öltözködést (és általában az életet) ne kockában éljük, amiben fix (sz)élek vannak. Ismerjük meg magunkat, lássuk ugyan a határokat, amiket aztán feszegessünk bátran, ha kell, hozzáértők segítségével. A lényeg, hogy érezzük jól magunkat, hiszen különbözőségünk adja meg az élet szépségét (csak hogy én is írjak valami jól hangzó frázist).

Sárgával, színekkel, szabályok nélkül, más szemszögből. Az egyik kedvencem Paloma Faith-től.

Stílusos napokat!

bg.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Péntek esti Flört

 http://www.byperle.com/

Parov Stelar és bandája ihlette eme rövid szösszenetet. Az osztrák zenészek pár nappal ezelőtti koncertje fergeteges hangulatot varázsolt a hétkezdő punnyadtság ellenére az aréna falai közé.

Viszonylag nehéz valamelyik testrészünket nem megmozgatni ha megszólalnak a harsonák - de legalább is az az egy - nem beszélve a szaxofon(os)ról! 

Forrás: thewhispersociety.com

Igen, nyilván alapvetően Parovon a világ szeme, de többünknek most inkább Sebastianon akadt meg, aki amellett, hogy remekül fújja a nótákat, mindezt stílusosan teszi.

Péntek este lévén a fantázia könnyebben indul - még ha viharos szélben a láb kevésbé is - és végig is pörögnek egy könnyed flört kockái a szem előtt:

Na és hogy azért mert decemberben ha akarjuk, ha nem, a szerelem körülvesz, vagy csak mert néha kell csipetnyi romantika, a történet vége természetesen happy end.

Stílusos flörtöket!

bg.

Fotók: Photography by Perle - http://www.byperle.com/

Modellek: Kakrik Anna, Niedermüller Tamás

Női ruha: NAVONA Fashion

Styling: Balla Gabi

https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/

https://www.instagram.com/balla.gabi/

Tovább
Megosztom ezt a cikket


bgtoll

blogavatar

Balla Gabi tollából: gondolatok stílustanácsadóként öltözködésről, érzésekről, életmódról és a mindennapokról. A hétköznap emberének.

Utolsó kommentek